Amikor nincs mit teremteni, nincs mit létrehozni...
Ülsz csendes elmerengve, és egyik ötlet sem hordoz magában kecsegtető ígéretet. Most nem. Most nincs mit tenni.
A lelkesedés gondolata már csirájában elhal... De mégis valami motoszkál. Valami olyan jó lenne... jól esne...
Valamifajta passzív történés - ha létezik ilyen.
Örömteli megélődése a pillanatnak. Ami formát és tartalmat ad az estének.

Kinézek a teraszra, hogy friss levegőt szippantsak és azonnal észreveszem... már megint ott van. Mostmár minden érthető. Alig múlt el, és most megint. Pár nap ide vagy oda, itt van. Gyorsan visszamenekülök a lakásba, bár érzem, előle nincs hova bújnom.

Az önmagamba húzó kesergés örvénye aztán hirtelen kivet magából, talán a megértés, és belátás által.
A fürdő felé veszem az irányt. Kád forró víz. Illóolajok. Fél kiló parajdi só. És még egy kis keserűsó is jöhet. Új szelenit mécsestartó. Minden kész.

És ahogy elmerülök, egy rövid időre elfelejtek mindent. Csak hagyom, hogy a víz melege átjárjon. Érzem a párolgó ilang-ilang illatát.
Lehet a só is segített. Mielőtt teljesen elszédítene a meleg és pára, s álmok felé csalogatva altatna el, hirtelen magamhoz térek.

Mondatok, ötletek... azonnal le kell írnom.

Boldogság és öröm, újra áramlás. Végre.

A telihold már 2 napja gyötört, és nem is tudtam, pedig csak holnap jön igazán.

Így már más fényben látom önmagamat és a helyzetet.

Köszönöm Hold, hogy megint súgtál. Minden esetre a napokban éberebb leszek.