Kedves táj fogadta. Ahogyan körültekintett, szikrázó fény nyalábok cikáztak mindenfelé. Amolyan villámcsapás szerűen, de hang nem társult hozzájuk. Meg-meg érintették a bőrét, mintha láthatatlan szellemlények köszöntötték volna őt egy-egy kérlelhetetlen csókkal: gyere, gyere, gyere tovább. Ahogy lépkedett, teste mintha egyre inkább szubtilissé, áttetszővé vált volna. Vele együtt a látható világ körvonalai is halványulni kezdtek, és a táj, a kedves, még puhábbá még édesebbé vált. Körülölelő energia tenger hullámai fektették őt vállaikra, és adták gyengéden át újra és újra egymásnak: bele-bele simogatva fényben táncoló hajába, átszeretve testének minden egyes tengercsepp-sejtjét. Ismerős otthon érzés árasztotta el. Mintha minden határvonal és megragadható forma felolvadásában tűnt volna el ő is, a végtelen és örök szeretetfolyam részévé-egészévé válva…

2021.11.02.